A következő írásért nem vállalok felelősséget. Azért nem, mert még nem vagyok olyan állapotban, hogy értelmesen tudjak írni.

Tegnap este héttől egészen egy meghatározhatatlan ideig a Sár-hegyen túráztunk. Fogalmam sincs, mikor jöttünk haza, de azt már látom a megmaradt ruhafoszlányokból, hogy eléggé disznó feeling lehettem - nadrágom vastagon sáros, kapucnis pulóveremből lazán össze lehetne rakni egy bála szalmát.

Felfelé kemény volt az út, lefelé mókás. Mert míg az előbbi esetén csak menni kellett, néha megálltunk pihenni, meg minden, utóbbi annyiban volt komplikáltabb, hogy kurvára csúszott az a mocsok sár*, és nem győztem kapaszkodni az előttem haladók táskájába/hajába/nadrágjába/stb. hogy ne essek pofára.

A hegytetőn is történtek érdekes dolgok a száraz füvön fekvés és a meglepően hűvös déli szélben vacogás közben. Hogy csak egyet említsek: nem bírtam tovább a feszültséget, és átmentem emóba. No de ez már egy másik történet. Annyira másik, hogy nem is fogok erről többet írni.

* Mikor is esett utoljára? Aha, kábé két hete. És azóta folyamatosan süt a nap. Éppen e tények tudatában meglepő, hogy a Sár-hegyen valóban van sár. Nem is kevés.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.