Ölni tudnék a dühtől. Remegnek az ujjaim. Idegbeteg módon pofánvernék most véletlenszerűen kiválasztott embereket, akik amúgy semmiről nem tehetnek, mert azok, akiket amúgy szeretek, hülyére vettek. Öntöm a sört a dobozból a lopott korsóba, és remeg a kezem. Hihetetlen. Pedig. Áh, mindegy.

Nem tudom, mit kellene tennem. Tegyek ellenük hallgatási fogadalmat?

A tetves kurva életbe, nincs itt senki, akinek el tudnám mondani a bajaimat anélkül, hogy kiröhögne. Mert nem az a fajta vagyok. Csendes őrült, vagy valami hasonló. Aki nem osztja meg másokkal, ha valami baja van. Mert nincs kivel.

Most megy le a nap a hegyek mögött. Csinálok inkább pár képet, talán megnyugtat. Picsába.

Mondja Viktor: ismétlem, kedves barátaim, szóval ismétlem, kedves barátaim, hagyjatok a picsába.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.