Korán reggel egy furcsa női hang ébresztett...

Valami ép ésszel felfoghatatlan időben felkeltem, megnéztem, mennyi az idő. 7 óra 50 perc. Tejóég. Zöldhajnal. Na, aludjunk még egy kicsit. 8-kor felkelt a szobatársam, motyogott valamit (látta, hogy félig-meddig ébren vagyok), de biztosan semmi lényegeset. Fél kilenc körül felöltözött, elment. Nemsokára visszajött, összepakolta a cuccát, aztán hazaindult. 9-kor csörgött az ébresztő; mint egy zombi, kimásztam valahogy az ágyból, kinyomtam. Fel nem kelek ilyen korán... 10-kor aztán nyílik az ajtó, hallom, de álomnak képzelem, aztán megszólal a hang. Aztakurva... ez meg ki. „Endézé!” - szólogat. Közben kinyitottam a szememet, dobtam magamon egyet, hogy megforduljak, és lássam, ki ez a csaj. Mert félálomban a hangját felismerni nem lehet elvárás... Szóval Kike volt az. Kérdezget, hogy melyik szobában van Dév. („Az meg ki?” - kérdem magamban). Egyébként nagyon kellett ez a kérdés most nekem; nemhogy válaszolni nem tudtam rá, de már önmagában is újabb kérdést vetett fel bennem. Na mindegy. Megpróbáltam felülni, nem ment, inkább a hátamra fordultam. Aztán vissza a hasamra, könyökre. Élő Laokón-csoportot alkottam a takaróval. Szóval leszedtem a nyakamról a paplant, és végleg elhatároztam, hogy felülök (ha beledöglök is!). Elsőre sikerült. Mit tesz az akaraterő, kéremszépen! Végiggondoltam, mit is akar Kike: azt akarja megtudni (az én autentikus információimra alapozva), hogy hol találja Dévet. De még ekkor sem azon agyaltam, hogy merre is találja, hanem, hogy minek neki Dév címe, amikor kábé életükben 5 mondatot beszéltek egymással... Mégegyszer megkérdezte (asszem kezdett ingerültté válni), amire eszembe jutott a világmegváltó ötlet: a mobilom telefonkönyvében benne vannak a szobacímek. A325. „Na végre, kösz.” Dolgomat jól végeztén vissza akartam feküdni, amiben semmi nem gátolt meg, így célomat elértem. Mire visszaaludtam volna, Kike megint akart valamit. Magyarázott valamit arról, hogy tulajdonképpen nem is akar ő felmenni Dévhez (szerintem ő maga sem tudta, mit akar, vagy csak ő is akkor ébredt). Na mindegy. A tükörhöz ment (asszem...), meg magyarázott folyamatosan. „Marcsi hazament... elkükdte a papírjait... kösziköszi.” Aha. Vágod? Vágod, mi, drága olvasó?, drágaszáááághooom:-) Jó neked, én nem. „Hm?” „Ja, meg itt van az enyém is.” Letett az asztalomra egy stóc paksamétát. Na ekkor elérte a lelkemet a pozitív (felfogási erőt duzzasztó) energia, ami még keddről maradhatott bennem. Na mindegy, levágtam, hogy azt akarja, hogy adjam le jog előadáson a házijukat (amit egyébként én csináltam...), mert ők nem tudnak bemenni, mert menni kell haza, meg főzni kell, enni kell, szarni kell, hugyozni kell, aludni, tévézni, hajat vasalni, meg nem azért jár ő ide, hogy bemenjen órákra. „Hátsssssssssssssz... ne vicceljen már!” - ahogy egyik tanárunk mondaná... Na mindegy. Kike elment, én meg visszafeküdtem még, hogy aludjak, de tulképp elég is volt ennyi alvás, szóval felkeltem (döntésem végleges, jelöljük meg az B választ!).

Bekapcsoltam a gépet, beléptem msn-re, írt Dév, hogy mi a jog házi. Namondom... szééép... Elmeséltem neki, mit adott fel a (Sebeőkjánosfiakinézetű) tanár, felfogta, majd közölte, hogy ő ezt egyedül nem tudja megcsinálni. Bazmeg. Ikszdé. Mindent én csináljak? Adtam neki valami netes linket, ami szerződésre való hivatkozás volt, hogy azt csinálja meg. Nem jó a gépe. Mert angol nyelvű a Word, ő meg nem tud angolul, bár ötödik - választott - tantárgya az angol volt az érettségin. Na mindegy... Elküldte az ő verzióját (a lementett fájlt), térközt lekicsinyítettem, fejezetcímeket félkövérre váltottam, ráírtam az oldalszámokat élőfejjel, majd Dév polgári nevét és szakát élőlábbal. Visszaküldtem neki. Utána megreggeliztem, majd kimentem szarni. Mi sem egészségesebb egy kora reggeli szarásnál! MMMMMMMMMMMMMMMMMMMMMM!

I'm lovin' it!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.