Nincs ihletem írni sem magamról, sem másról. Csak ki szeretnék menni a temetőbe sétálni. De a temető messze van innen, gyalog egy háromnegyed óra, biciklim meg már nincs. Múlt héten ellopta valami ork.

Arany János: Harminc év mulva

 

Álmaimat gyakran látogatod most is,

Rég sír fedez, oh de nem nyughatol ott is,

Ha ugyan jámbor kéz teneked sírt ásott

S nem temetetlen bolyg földi alak-másod.

 

Volna hitünk, mint a római, a hellén,

Már égne az oltár tova-tüntöd helyjén,

Magad, istenűlve, örök istenek tárt

Csarnokiban szívnád az üdítő nektárt.

 

De így is, az évek haladó terhével,

Mely minket elaggít, te gyarapulsz névvel,

Amit adál, abból semmi sincs elveszve:

Firól-fira szállsz te, mint egy közös eszme.

 

Hanem én, ki veled testben együtt éltem,

Elborúlok néha s iszonyodva kérdem:

Vad kozák a láncsát hű szivedbe tolá?

Vagy fejszével ütött agyon buta oláh?

 

(1879. január 23.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.