Köcsök bloggerek. Verik a faszukat. Reggel. Éjjel. Meg este is. Csak hogy idézzek is. Klasszikusoktól csak pontosan, vagy sehogy. Bár ez is ferdítés, mert tuti, hogy eredetileg nem így hangzott, hanem valami latin gágogás lehetett helyette. Nem baj. A lényeg, hogy mostanában divat lett szidni a bloggereket. Mert fasszopók. Mert tudnak írni, mi meg nem. Mert bloggerek. Mert nem is magyar szóval írják a nevüket. Nem hunok. Nem szittyák. A levest se kanállal eszik, hanem lyukas salátakanállal, hogy kifolyjon belőle a téma, mert az úgy menő. Kurva menők vagyunk, hajunkról csepeg a zsír, izmosak vagyunk papíron és bájtokban, és szavakba nyomott szarunkat okádjuk a művelt nép elé.

De egy bloggernek is lehetnek érzései. Még egy nyújorki bloggernek is. Aki még az Éblötonhoz is ért. Én meg nem értek. Pedig (hallod?) annyira kreatív vagyok, hogy a gatya lecsúszik rólam. Mint tehénen a gatya. Vagy mint szódás a lovát. Miszter lova lova. Mert egy bloggernek is vannak érzései, pedig nem menetel júniusban pírszinggel az Andrássyn, hogy verje a faszát a pórnép előtt, nem gecizik bele a haverja ágyába, nem dugja fel a fogkeféjét az ánuszába, csak csendben ül a sarokban, írja ezt a fost, és lágyan-halkan elpusztítja az agysejtjeit.

Pedig sok ötletem lenne az életben. Fejemben alkotok zenéket is. Szemérmetes, szerelmes, rikító progresszíveket. De nem tudom őket megvalósítani, pedig gecire de eredeti lenne az is. Nem értek a modern technikához. Nem értem a modern művészetet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.