Nigériában stoppoltam.

Magasba tartott hüvelykujjal, menetiránnyal szemben, ahogy kell. Autók, ütött-kopott teherautók jönnek és mennek, egy se áll meg, én meg ott állok poros országút szélén a júliusi 46 fokban. Persze csak a levegő negyvenhat fokos, a napon megvan az hatvan is. Felhő sehol, ember is alig. Egy csotrogány végül megáll, kiszáll három izomagyú kétméteres nigger. Valami érthetetlen nyelven motyognak. Nem értem. Struccefektus is játszik, fejüket egyre feljebb húzogatják, én meg nézek bambán. Mindegy, gondolom, ez valami helyi köszöntési mód, indulok a kocsi felé. Amazok is jönnek felém, majd az egyik gyomorszájon vág. Feltápászkodom, felnézek, kérdőn bámulok, nem értem, ez mi volt. Ez törzsi köszönésnek is erős. Aztán folytatták, és minden elsötétült. A lagosi kórházban tértem magamhoz, ahol közölték velem, hogy nyolc napon túl gyógyuló belső sérüléseket szenvedtem, de ne aggódjak, a stopposokkal ez gyakran megesik. Csak később közölték velem, hogy arrafelé az európai-amerikai kultúrákban megszokott hüvelykujjal mutatott stopjel itt azt jelenti, mint nálunk a felfelé tartott középső ujj.

Szívás.

Persze igazából sose stoppoltam Nigériában. Nem is jártam arra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.