A korábban említett szenet megetettem a macskával. Szegény párának szüksége van minden energiára, hiszen - a hasából ítélve - már csak napok kérdése, mikor néz anyai örömök elé. Szóval én voltam olyan kegyes, és az immár kihűlt szenet nekiadtam. Vicces volt látni, amint először csak szagolgatta, nem nagyon értette, mi ez (nem ilyen kajához szokott...), majd hosszas tápérték-keresgélés után elkezdte ropogtatni a szenet. Muhaha.

Amúgy még köszönettel is lehet nekem, hogy nem a földre kapta a vacsoráját. A saját (egyetlen) virágmintás tányéromba adtam neki a napi betevőt, amit azután persze gondosan elmostam, és most abból eszem a vajas kenyeret.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.