Én vagyok a La Sagrada Familia. Folyton épül, de sose lesz kész. Nem lesz olyan pillanat, amire majd azt lehet mondani, hogy oké, gyerekek, megcsináltuk, és összecsapják a tenyerüket az emberek és nem csinálnak utána semmit. A stílusom is valahogy mindig csak alakul, és kétségkívül egyre jobb lesz, de visszaolvasva pár 2009-es firkálmányt, olyan >gagyi< fílingjük van. Mintha egy nagy lufi lenne mind, ami kívülről úgy látszik, hogy valami vicces dolog van benne, aztán kiderül, hogy csak levegő.

Ha mindig csak írnék, akkor talán meggyorsíthatnám a fejlődést, mert a gyakorlat teszi a mestert, blablabla. Nem is tudom. Ez a mostani állapot, hogy sosincs egy tiszta percem se, inkább már visszafelé fejleszt. Lassan, darabonként hullik szét a legóvár, mint mikor a törökök bombázták Esztergomot. Vagy akármi mást. Akárki. Mikor bombázott.

Múltkor elkezdtem írni egy jó témát, és ahogy egyre több minden lett benne, kezdett látszódni, hogy mit akar az egész jelenteni, akkor... Nem is tudom... Elfogyott a lendület, vagy valami. A vége nemhogy nincs, de ahhoz, hogy legyen értelme, az egészet újra kéne írni. Ez meg lehetetlen, mert késő este írtam, aztán elfáradtam, lefeküdtem, és mikor legközelebb elővettem, hogy befejezzem, már nem lett volna ugyanaz, mintha aznap este végeztem volna vele. Valahogy ez is olyan sapka-eset. Ha van, azért, ha nincs, azért.

Az a baj, hogy

Közben kimentem vécére, és elfelejtettem, hogy mi is a baj.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.