zoltandavid 2009.05.04. 20:09

Kamuvírus

Olyan, hogy sertésinfluenza, egyszerűen nem létezik. Ahogy szivacsos marha-agyvelőgyulladás sem, és madárinfluenza sem. Nincs H5N1, nincs H1N1, kamu az egész.

Hogy miért? Mert ha ép ésszel végiggondoljuk, nyilvánvaló, hogy valakinek/valakiknek bazi nagy üzlet tönkretenni egyes nemzetgazdaságok agrokultúráját. Most az fog következni, hogy sorra lemészárolják majd az állattartók (rejtélyes vírusoktól, soha nem látott betegségektől eleddig nem tizedelt) sertéseit. Ami megmaradt a korábbi nagy rohamból. Volt ugye a marha >mass destruction<, a csirke-, liba-, kacsa-, pulyka-, galamb- és még ki tudja milyen szárnyasirtás, most a disznókon a sor.

A világ mezőgazdaságát irányítók elhatározták valamikor (...?), valakik bevonásával, hogy a kis, ámde e iparágban jelentős szerepet játszó államokat néhány csapással a padlóra küldik. Ilyen nemzetgazdaság többek között hazánk. A mezőgazdaság már így is romokban hever, ha jó a termés egy évben, az a baj (nincs elég tárolókapacitás, nem megy el elég mennyiség az exportra), ha nem jó, az. Összehangolt támadás folyik jelenleg is, több ország bevonásával, aminek célja az ellehetetlenítés. A galeri tagjai nagyjából: Az Európai Unió nyugati államai, Kína, a Négy Mancs, és az egyéb, magukat állatvédőnek hirdető (álcázó) szervezetek, amelyek inkább hajlanak az anarchisztikus, bármit a szent ügy érdeke alá rendelő harc felé, mintsem hagyják élni a magyar mezőgazdaságot.

Érdekes, hogy a médiában immár jó ideje az a vezető hír, hogy mi van a sertésinfluenzával. Jól hangzó számokat mondanak be, ennyi és ennyi ember fertőződött meg, ennyi halt meg stb. és az emberek vagy bólintanak, „hát igen” alapon, vagy csak csóválják a fejüket, és azon aggódnak, „jaj, mi lesz most velünk?”, és még véletlenül sem próbálnak meg gondolkodni. Végigzongorázni ki-ki a maga fejében, hogy vajon tényleg igaz ez, vagy csak parasztvakítás? És ha vennék a fáradságot, talán megértenék, hogy semmi sincs véletlenül Ez jó előre meg volt szervezve, amit a média felkészültségéből is leszűrhetünk. Egyébről sem tudnak beszélni, mint erről a rejtélyes kórról, ami Mexikóból indult, és mindenki retteg tőle, de minden rendben, mert már készülnek a vakcinák, de biztos, ami biztos alapon a magyar tenyésztők sertéseit is ki kell majd irtani. Persze az állam lesz olyan kegyes, és ad majd kártérítést, pontosan annyit, amennyit ők gondolnak. Csakhogy ez nem elég. A kór lezajlása után újra kellene építeni a gazdaságokat. És ez az, ami nem fog menni. Ez az, amit gondosan megterveztek az okosok.

Az emberek naivak, mindent, amit a tévében látnak, a rádióban hallanak, készpénznek vesznek. Ezzel él a média. A butítás képessége hatalom. És lehet mondani, hogy én meg teóriákat gyártok. Valóban. Semmit nem hiszek el, amit nem a saját szememmel látok. De ha látom, lehet, hogy még akkor sem. Engem nem győz meg egy olyan vágókép, amely kórházban hagymázos lázban fetrengő betegeket mutat, akik a sertésinfluenzától fertőződtek meg. Lehet annak akármi baja...

Én meg maradok a végletekig nihilistának.

A bejegyzés trackback címe:

https://zoltandavid.blog.hu/api/trackback/id/tr601102881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Majdnem 2009.05.04. 21:35:41

nagy dolog az agyhalál

szcsongor 2009.05.04. 21:42:10

@Majdnem: :D
ja, én meg azt nem értem, hogy ez az írás hogy kerülhetett index főoldalra...

2009.05.04. 21:44:02

Megnéztem a legeslegelső bejegyzésedet, aztán a legújabbat, és megállapítottam: azóta sem tanultál meg helyesen írni. Abba kéne azt hagyni, ez a fixa ideálod. Aki meg azt mondja, jókat írsz, bizony, a pofádba hazudik.

2009.05.04. 21:44:53

Jav.:
Megnéztem a legeslegelső bejegyzésedet, aztán a legújabbat, és megállapítottam: azóta sem tanultál meg helyesen írni. Abba kéne ezt hagyni, ez a fixa ideálom. Aki meg azt mondja, jókat írsz, bizony, a pofádba hazudik.

asztalavisztababy 2009.05.04. 21:45:35

"Az Európai Unió nyugati államai, Kína, a Négy Mancs, és az egyéb, magukat állatvédőnek hirdető (álcázó) szervezetek"... mind qrva nagy ivben xarnak a magyar mezogazdasagra.

Nadsat (törölt) 2009.05.04. 22:00:09

Faszom se tudja, hogy ki vagy, de mondd ki nyugodtan, ne kertelj: a földalatti zsidó összeesküvés tehet róla.
Remélem, hamarosan elveszted végre a szüzességed - vagy megtanulod kiverni -, és nem fossantod tele többet ilyenekkel a blogoszférát.
Pacsi:)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.05.04. 22:07:54

Szerencsére nincs malacom. Vagy ez így akkor nem is szerencse?
Engem az a hír izgat, amikor a kucu kapta el az embertől a vírust!

2009.05.04. 22:42:23

Pedig menni akartam a sertéstőzsdére - disznórészvényeket felvásárolni.
De akkor inkább mégsem.

Ssanctuss 2009.05.04. 22:48:17

"Az emberek naivak, mindent, amit a tévében látnak, a rádióban hallanak, készpénznek vesznek. Ezzel él a média."

Mondja ezt egy interneten blogoló ember. :D

birorichard36 · http://cinemablog.blog.hu/ 2009.05.04. 22:48:29

szerintem egy seggfej vagy.
Nadsat, te vagy a király.:D

szbszig 2009.05.04. 22:49:52

Tény, vannak a cikkben helyes megállapítások, mint hogy Kína mindenre rá akar terpeszkedni, és minden piacot fel akar vásárolni; vagy hogy a kórházban fekvő gyanús esetek elsöprő többsége nem sertésinfluenzától fertőződött meg; vagy az, hogy a Négy Mancsnak úgy általában véve a kurva anyját. De ezeknek vagy semmi közük a mostani sertésinfluenzához, vagy olyan adatok, amiket fennen hangoztatva éppen hogy csökkenteni kívánják a vírus által okozott kárt. Azonban mindezektől függetlenül, globálisan szemlélve a fenti agyszülemény kb. a Zeitgeistba való lehetne. És ez nálam nem dicséretnek számít...

zahor103 2009.05.04. 23:09:50

az eddig kommentelők nagyon szánalmasak :(

ami az írást illeti: teljesen igaza van, csak hülyén fogalmazta meg, mert kizárólag érzelmi alapokon áll az egész. Totál egyértelmű tényekkel is be lehet bizonyítani, amit csak azért nem teszek most meg, mert megyek aludni.

csak egy-kettő, említésképp, a faszkodók kedvéért, hogy ne verjék a nyálukat:

- minden influenza (madár- sertés, stb) cseppfertőző, hiszen vírus/baci terjeszti. Ez azt jelenti, h akkor kaphatod el, ha rádköhög a röfi vagy smárolsz vele.
- marha jók a médiában a nagy fertőtlenítő akciók, de pont a cseppfertőzés miatt semmi értelme. Hiába fertőtlenítik a madárinfluenza alatt Romániából jövő vonatokat meg autókerekeket, mert azokon már csak halott bacik vannak. Egy vírus vagy egy baci ált. 10-15 percig él a levegőben. Utána akár végig is nyalhatod az egész vasúti vagont.

persze még van 100 más érv, de mondtam, h megyek aludni.

További jó anyázást az indexet is ellepő, szánalmas kommentelőknek. :)

zoltandavid 2009.05.04. 23:15:54

@szcsongor: Nem kértem, hogy odakerüljön.

@zme: A helyesírásom, köszöni szépen, jól van. Hol találtál benne hibát?

@Nadsat: Ilyen késői órán bizonyára zavaró, hogy nincs a közeledben egy nő, de kérlek, ebbéli frusztrációdat ne másokon töltsd ki! Köszke.
Amúgy hol olvastál zsidókról? Igyál még, biztos, ami biztos.

@Ssanctuss: Mi köze a kettőnek egymáshoz?

@birorichard: Ez a komment sem engem minősít...

@zahor103: Ez korrekt. Köszönöm.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.05.04. 23:17:31

Hat nem csodalatos dolog az internet? Minden segg hallathatja a hangjat a zindex meg tolja oket a fooldalra, mert az ilyen baromsagokra kommenteznek sokan. Az a jo alany, aki sokkal hulyebb, mint az atlag, mert azt jo sokan tudjak oktatni. :( De az is lehet, hogy te magad is direkt csinalod, mert kifigyelted, hogy ezzel a legkonnyebb kikerulni a fooldalra.

Ha megsem, akkor eklatans peldaja vagy annak, hogy miert lenne fontos a termeszettudomanyos oktatas, hogy miert fontos hogy az emberek megtanuljanak logikusan gondolkodni es pl. nem osszekeverni az okot az okozattal. Abbol, hogy valami (raadasul csak szerinted, vagyis egy feltetelezesed szerint) valakinek jo, meg nem kovetkiezik, hogy az a valaki vagy valakik iranyitjak az esemenyeket.

ha egy kis realitas erzeked lenne, akkor eszedbe sem jutna, hogy lehetseges ilyen vilagmeretu osszeeskoveseket szervezni. Raadasul a tenyek sem zavarnak, a disznokat csak a hulyek vagjak, a szerinted panikot kelto WHO pl. tobbszor elmondta, hogy kurvara folosleges vagni a malacokat, mert mar atugrott az emberre a virus. A vagdosasnak akkor van ertelme, ha meg csak elszortan fordul elo emberrol allatra fertozes, es emberrol-emberre nem. Ha mar ember embert fertoz, akkor hiaba vagod a disznot, mert mar kialakult a betegseg, a hbrid virus, amit meg akarnal elozni, raadasul ugye a diszno-ember fertozes nehezkes, mig az ember-ember konnyen megy.

sovesztomesz 2009.05.04. 23:26:46

Mikor útinaplókat kezdtem írni én is sok hibát vétettem (pl. muszály, tavaj, ilyesmiket), de nem a helyesírási hibák miatt hagytam abba, egyszerűen meguntam. Szerintem a "fixa ideál" szándékos is lehet! Persze a bejegyzés figyelmen kívül hagyja a tényeket, de egyben magasról le is szarja, mivel nem a tárgyilagosság és a téma a lényeg, hanem az, hogy blogol a fiú. "Oszt' akko' mivan?" Azt csinál, amit akar...
Ettől még az összeesküvések és az elméleteik is ugyanúgy léteznek, mer' ez egy ilyen világ...
A globalizációnak nincs lelkiismerete; ha az szolgálja az érdekeit, népcsoportokat fog ellehetetleníteni modern gyarmatosítással és/vagy kiirtani mérgezett étellel, vízzel, vírusokkal, stb.
Bár ne így lenne; ehhez változnunk kéne, a világ csak ezután fog. Zoltandavid írjál sokat (egy korod beli uncsitesóm is ezt teszi a fősuli mellett), de akár fel is ébredhetnél, s akkor tán nem is lenne szükség efféle "pótcselekvésre". Én is tehetnék valami ennél hasznosabbat. De ugye két bejegyzés között szoktál csajozni is :-)?

fedélzeti kompót 2009.05.04. 23:31:23

A szerző azonnal jelentkezzen a konteo blogban, nem mintha nyersanyaghiánnyal küzdenének de asszem élő konteológussal még nem csináltak riportot.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.05.04. 23:31:34

@VicGilson: > Pedig menni akartam a sertéstőzsdére -
> disznórészvényeket felvásárolni.
De akkor inkább mégsem.

Csak turelem, most nyomjak le disznoreszveny arat. Tonkreteszik a disznoipart, aztan amikor mar senki sem hisz benne es mindenki szabadulni akar disznoreszesedesetol, akkor felvasarolnak mindent. Vagyis venni kell, csak meg nem most ;)))

sovesztomesz 2009.05.04. 23:37:50

No, megyek aludni; remélem reggelig még kitart a disznóipar...

pitbull.lecso · http://pitbull-lecso.blog.hu 2009.05.04. 23:39:59

Mindenki meg fog halni! Csak Magyarországon 500 millió áldozata lesz a járványnak. Akik életben maradnak, örök röfögésre és földtúrásra lesznek kárhoztatva. Káosz ideje lesz az, földindulás lészen és dögvész. Meghal az ország népességének 20000%, a Föld lakosságának 300000%-a.

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.05.04. 23:49:14

@zahor103: > Totál egyértelmű tényekkel is be lehet bizonyítani,
> amit csak azért nem teszek most meg, mert megyek aludni.

Ezt Fermattol tanultad, mi? ;)

> - minden influenza (madár- sertés, stb) cseppfertőző,
> hiszen vírus/baci terjeszti. Ez azt

'Baci' az influenzat? Jol megmondtad igy alvas elott.

> jelenti, h akkor kaphatod el, ha rádköhög a röfi
> vagy smárolsz vele.

Vagy ha eszel belole. Vagy ha egy legterben vagy, mert nem kell ehhez kohogni. De a disznajtol nehez elkapni barmit, mert a virusok elegge specializalodnak ahhoz a szervezethez amit kepesek megfertozni. Nem lehetetlen, csak nehez. Baj akkor van, ha valakiben keresztezodik az emberi es a sertes influenza es kialakul egy emberrol emberre fertozo valtozat is. Ez viszont mar megtortent, ezert tok ertelmetlen amit irogattok.

> - marha jók a médiában a nagy fertőtlenítő akciók,
> de pont a cseppfertőzés miatt semmi értelme.

Nagyjabol nincs, igazabol talan lassitani lehet vele a virus behurcolasat. De az igaz, hogy ugyis az emberek hozzak be, akiket meg nem lehet szunri hokameraval (spec. ezt is elmondta a WHO) mert eleg hosszu a lappangasi ido.

> Egy vírus vagy egy baci ált. 10-15

Az altalaban eleg kevesse erdekes konkret esetben. Altalaban utana kell nezni a tenyeknek. Vannak virusok amik jobban birjak a levegot, vannak amik kevesbe. Itt pl. utana lehet olvasni a dolognak: en.wikipedia.org/wiki/Orthomyxoviridae#Viability_and_Disinfection

Azt irjak, hogy a madarinfluenza virus - ha mar szobakerult - ket hetig is tulel a madarurulekben. Marpedig az auto kereken akar az is lehet.

> percig él a levegőben. Utána akár végig is nyalhatod az
> egész vasúti vagont.

Ha epp nincs ott egy takony- vagy vizcsepp, mert akkor megszoptad. Marpedig miert ne lenne? Na mindegy, ez mar aprosag a korabbiakhoz kepest.

hetvenhet 2009.05.05. 00:19:14

Szerintem is címoldalra szánták ezt a blogot. Ha mégsem provokáció lenne:

Nem állati vonatkozású dologról van már szó, hanem egy emberre adaptálódott új influenzáról, amit a média nevez így, mivel részben sertésvírusból származó génállományt is tartalmaz. Ennek megfelelően a WHO és a CDC hivatalosan át is keresztelte H1N1 (humán) influenzára, még mielőtt olvasták volna a blogbejegyzésedet. Ezt a járványt az emberi populáción belül kell megállítani, ami sokkal nehezebb, mintha állati érintettségű lenne. A disznóhús fertőzőképességét nagyon könnyű főzéssel megszüntetni, az embertársaid esetében a 100 fokos főzés valamivel problémásabb lenne. Magyarul nem kellene lemészárolni semmilyen állatállományt, ezt semmi nem indokolja. A Föld sötétebb térségeiben tényleg kivégzik még az állatkerti vaddisznókat is, de csak azért, mert ezt nem értették meg. Ahogyan te sem. Jó, hogy publikálsz róla mindenesetre. Remélem a félpályás útlezárásra sem kell már sokat várni.

A mexikói GDP negyedét adó létesítményeket lezárták, ami hatalmas tétel. A turizmus, a légiközlekedés és a szolgáltatószektor további több tízmilliárd dolláros kieséseket fog globálisan elszenvedni és a védekezésre is dollármilliárdokat költenek el. Valószínűleg szívügyed az állattartás, ha elméletet gyártottál, de a teljes magyar sertéságazat értéke még jelképesnek sem nevezhető ilyen léptékben mérve.

Nadsat (törölt) 2009.05.05. 00:38:22

@zoltandavid: Nem frusztrál engem semmi azon kívül, hogy olyanok "tuggyák jobban,e!" a biológiát diplomás kutatóorvosoknál/virológusoknál, akik legfeljebb valami büfészakon tanulnak tortahegesztőnek. Tudod, bassza a reál tudományos műveltségem csőrét, vagy mi (képzavar overload). Ilyen véleményformáló, mint te, minden játékgépekkel telezsúfolt kiskocsmában található, ha fizetsz neki egy kisfröccsöt, elmondja, mit gondol a belpolitikáról, ha valami töményebbet is beletöltesz, komplett makrogazdasági elemzést standuppol, faszán mint Keynes.

smartdrive 2009.05.05. 00:46:16

esetleg alátámaszthattad volna érvekkel, mert ez így bullshit

Dr Minimum 2009.05.05. 00:54:22

nadsat neked meg a büdös kurva anyádat. ha valaki zsidózik, azé rinyálsz, de nem baj, ha senki sem zsidózik, te akkor is beleképzeled. elbaszott egy kibaszott faszkalap lehetsz te szánalmas szarházi buzi, ha ebben leled minden örömöd... köcsög

Pacho · http://pacho.blog.hu 2009.05.05. 01:09:12

Maga a poszt összeszedett és elképzelhető, hogy így is van, kitudja. Viszont ne add már elő készpénznek. Oké kiskoromba kiderült hogy nincs télapó. Jó oké később kiderült az is, hogy nem a gólya hozza a gyereket. Viszont akkoriban nem úgy magyarázták el, hogy nem azért nem hozza a gólya, mert Mauritániánál eltérítik a terroristák a gólyát és ezért nem hozza. És bazze akkor mi van mondjuk ha tényleg van ilyen vírus és mindenki leszarja mint te, meg kételkedik, aztán bedarál mondjuk 2 milliárd embert. Akkor gondolom itt blogolnál, vagy kinn tüntetnél a Kossuth téren hogy miért nem csinált senki semmit időben.

Ne érts félre, nincs azzal bajom amit írsz, de ne állítsd be ténynek, hogy ez így van. Írd oda hogy szerintem ez meg ez van, meg emeld ki hogy lehetséges. De ne ilyen nagy arccal baszki, mint valami magától elszállt isten, aki mindent 100szor jobban tud másoknál és akkor beadja hogy mi és mikor és miért van.

Az meg ahogy a kommentekre reagálsz az a világ vicce. Megköszönöd hogy egyetértenek veled, akik meg ellenkeznek azokat fellengzős módon kioktatod, meg magadat próbálod fényezni. Mert ki a faszom vagy te tulajdonképpen? Így ahogy olvasom egy egobajnok paranoid fasznak tűnsz. Á nem is baszom fel magam rajtad, nem ér meg ennyit, viszont komolyan mondom ritka egy szánalom ember lehetsz.

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2009.05.05. 01:17:58

Ez a poszt semmivel sem hitelesebb azoknál a híreknél, melyek szerint veszélyes a sertésinfluenza.

Sőt.
Ha egy ismeretlen akárki adja az überokost, miszerint mindenki más hülye, de ő bezzeg azon nagyon kevesek közé tartozik, aki tudja a frankót és meg is mondja, akkor azért érdemes elgondolkodni, hogy ugyan miért épp ő lenne a megvilágosodott?

Egyébként meg:
"Semmit nem hiszek el, amit nem a saját szememmel látok. De ha látom, lehet, hogy még akkor sem."

Te szegény.

gitáros 2009.05.05. 01:54:31

Kedves szerző, te csodálatosan hülye vagy...

hufnagel@citromail.hu 2009.05.05. 04:23:17

Jók ezek a világjáró vírusok, csak röhejes az egész.
Először a McDonnald's-eket akarta tönkretenni valami buzi és gyorsan elterjesztette hírét a szivacsos agysorvadásnak, amire fel kivágták a világ csaknem összes marháját. (Jót kereset rajta a szerves hulladék és állati fehérjefeldolgozó-ipar).
A marhahús feldolgozóipar bosszúból kitalálta a madárinfluenzát, amire fel Kína és a világ más nagy csirketermelőit szivatták meg és próbálták vele padlóra nyomni a Kentacy Free Chicken céget.
Érdekes módon a verebek, rigók, utcai templombego galamboknak semmi bajuk sem volt, csakis a háziszárnyasoknak!
Most meg jön ez a sertésvészes világmese ... hehehe
Nagy a Isten állatkertje.

Már előre röhögök, ha legközelebb béka- vagy csigavész lesz, mit esznek majd az innyencek?

ugyhogy 2009.05.05. 06:17:58

Te David!
Szerintem tok nyilvanvalo, hogy a gravitaciot is csak ugy kitalaltak! Gondolkozz mar egy kicsit, ki jar jol vele? Termeszetesen a legitarsasagok! Es a sok hulye birka nem gondolkodik... Meg szerencse, hogy mi itt vagyunk, David.

Dr.Traktor 2009.05.05. 07:13:09

hahahahhahhahhahahha
hahahhahhahhahh
hehhehehehhe

áááááááá

hát van valami ezen a világon amiből nem lehet összeesküvés elméletet gyártani? :D

Figyu tesó! Ne feletjsd el majd ideírni ha belázasodsz, elkezdesz hányni vagy hasonló! Majd segítünk megmagyarázni, hogy azt is csak a TV-ben láttad!

kész b+...

ettumifilii 2009.05.05. 08:35:01

pffff......viszont megérte mert úgy látom ez az első bejegyzés amire érkeztek kommentek

Sütemény1975 2009.05.05. 08:37:22

elolvastam a posztot, aztán utána az első 5-6 kommentet.
rájöttem, hogy ezek a kommentelők félnek. félnek, hogy a poszt akár igaz is lehet, sőt, elég valószínű, hogy igaz is, de ezt nem merik bevallani, hanem inkább támadják és lehülyézik a posztírót. pedig a poszt vége rólatok is szól. ti vagytok akik bekajáljátok a média által terjesztett sok szarságot.

drkovax 2009.05.05. 08:39:52

Momentán se pro se kontra nem fogadnék nagyban a sertésinfluenza kapcsán. Mert egyrészt az első napok "már 152 halott Mexikóban" híreit azért hamar követte, hogy "legfeljebb hét" ... meg az olyan dolgok, mint, hogy a mohamedán Egyiptomban gyorsan kitalálták, hogy ki kell irtani (a keresztény koptok által tartott és fogyasztott)összes disznót...
Másrészt viszont elmúlt a "normál" influenza szezon. Az a vírus, amelyik most képes erősen terjedni, az neki kedvező időben "tetemes" mennyiségű fertőzést okozhat.
És igen, itt nekünk tippünk sem lehet arról, hogy mi is a valóság az ügyben, mert egyrészt a hozzáértők sem tudják még, másrészről meg nem csak a magyar újságíró ír hülyeségeket/hazugságokat saját kútfőből (vagy jó pénzért), hanem az összes többi is ...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.05.05. 08:46:20

Ez ugye komoly, mert viccnek kurva szar lenne.

sonance · http://www.sonance.hu 2009.05.05. 08:58:12

LOL mennyi Roche meg Bayer ügynök veri itt a nyálát :D

Ez az egész influenzás sztori hoax, naponta 100x vagy 1000x annyi ember hal meg látszólag semmitmondó betegségekben, mint röfinfluenzában...

...ha meg itt van a NAGY járvány akkor lehet malacot irtani, fertőtleníteni, hadsereget bevetni, a nanométeres gyilkos úgyis kinyír mindenkit.

Szatticsek 2009.05.05. 08:59:32

A helyesírás és a stilisztika most nem érdekel. Egyetértek a posztolóval az adott témában...
A hozzászólásokat nem olvastam végig - nem vagyok kíváncsi egymás szapulására...valószínűleg így ki is maradt némi használható információ, sebaj..

Az a helyzet, hogy ami túl nagy port kavar, az gyanús!
Ez meg túl nagy port kavar, és szerintem figyelemelterelő hadművelet...

apál · http://kandur.blog.hu 2009.05.05. 09:02:51

Tetszik a poszt, ha nem is tudok azonosulni minden egyes gondolatával, azzal feltétlenül, hogy ez az egész járvány szerintem is egy jólszervezett humbug és globális gazdasági érdekek állnak a háttérben.
Számomra az a leggyanúsabb, hogy míg egyes esetekben a média képes hónapokig papagájként ismételgetni olyan dolgokat, amikről kiderült hogy hazugság, hogy az ellenkezője sem igaz és mégis - itt meg varázsütésre kiadják az ukázt, hogy mégsem sertésinfluenza, hanem újtípusú influenza - és lám, erre mindenki ugrott azonnal.
Ezt az új járványt akkor sem hinném el, ha én kapnám el.

apál · http://kandur.blog.hu 2009.05.05. 09:06:37

Olyan médiabakik azért voltak, hogy az egyik nap kijelentették a híradóban: csak 20 és 50 közötti betegek vannak, másnap meg jött a hír az első amerikai áldozatról, egy két és fél éves kisgyerekről.
Azóta ez a 20-50 közötti marketing-kategóriát valahogy nem emlegeti senki.

Szatticsek 2009.05.05. 09:14:41

Mert az egész média meg van vásárolva... azt mondják, amit a "fizető" diktál. A "fizetők" pedig.. tudjuk, hogy kik.

Habzsolháp 2009.05.05. 09:15:46

Egy normál influenzában 250.000-en szoktak meghalni évente, most hogy meghaltak 10-en, a sok idióta rohan a patikába védőmaszkot venni.Nagy az Isten állatkertje, de ha valaki a gagyi tv(RTL,TV2)-ken nő fel az meg is érdemli,hogy átb..sszák..

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.05.05. 09:16:37

Igazából nem is az a legsúlyosabb hogy egy okos ilyet postol, hanem hogy jön a többi hülye bólogatni, hogy hű de igaz ez... Anyám borogass. Még szerencse, hogy maradtak még értelmes emberek, akik ezeknek a hülyéknek élhetővé teszik a világot.

sonance · http://www.sonance.hu 2009.05.05. 09:29:32

@Zka: Bölcsész vagy? :D Olyan "magasról" kommentelsz, ideje lenne már leszállni a magas lóról. Tudjuk, te vagy a mag, az értelem melegágya, de leereszkedhetnél hozzánk, a pórnéphez, hadd szívjuk magunkba a bölcsességet.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2009.05.05. 09:50:29

Igazad van sonance, az igazságot egy parandoid blogírótól fogjuk megtudni, aki jól láthatóan a témához kapcsolódó legalapvetőbb dolgokkal sincs tisztában :)
De azért rendes dolog tőled, hogy felvetted, ha már a te inged is :)

Sir Mók 2009.05.05. 10:05:11

Hogy itt mennyi primitív, állat van?
És tisztelet a kivételnek.
Egy adott specifikus témához hogy jön pl a zsidózás, vagy hogy paranoid egy másik ember, mert máshogy gondolkodik???
A trágárság meg a sár dobálás az megy, értelmes ok okozati összefüggések az nem.
Nálunk az a baj, ebben az országban, hogy az emberek alapfokon nem tanultak meg vitatkozni, szókincs igen szegényes sokszor korlátozódik a trágárságra, sok a félművelt paraszt, aki király akar lenni mindenben, ha ért hozzá, ha nem. A különböző vélemények adhatnak sokszor jó irány vonalat, ha az emberek nem magukat akarnák a legelső helyre tenni.
Se bölcsész nem vagyok se felsőoktatási intézményt végzett, de lehet hogy az élet sokszor többet tanít. Olvasni kell sokat!

1001kismalac 2009.05.05. 10:06:32

Bocs, de attól, h nem fejezi ki magát szabatosan, még igazat szól. A madárinflu "akkor tört ki" mikor felhalmozódott a világon a grillsütőbe be nem férő, 1 kg-nál jóval felüli súlyú, csirkék száma. Mindenképpen le kellett ölni az eladhatatlan madarakat, de így legalább 1 kis állami kártérítés maradt utánuk. Mintha egyikőtök sem látott volna lépten- nyomon akciós dán sertéshúst a hűtőpultban. No ez csak a jéghegy csúcsa.

sonance · http://www.sonance.hu 2009.05.05. 10:07:48

@Zka: Ő szubjektív megvilágításba helyezett egy ingatag, de tényként kezelt, a média által felfújt maszlagot. Joga van hozzá, a blog erről szól. Viszont nem szép dolog rögtön belemászni a képébe, mert néhány dolgot másképp lát, vagy tévedett.
süti beállítások módosítása