2010.11.21. 21:37
Egyéniségek
A kedvenc íróm ma megajándékozott egy újabb remekművel. Ahogy olvastam a bejegyzést, egy rész különösen megfogott.
Úgy látszik az egyéniségeknek az az átkuk, ami az ajándékuk. Sohasem tartozhatnak egy falkához sem.
Ezt most nem fejtem ki. Nincs helye okoskodásnak. Mindenki értse úgy, ahogy akarja.
2010.11.21. 21:33
Töredék Szilvinek
Az éjszaka közepén felkelt. Nincs neve. Ez most posztmodern. Azt álmodta, hogy két nigger hátulról keféli. Izzadt volt. Lelőtte magáról a takarót. Csak akkor tűnt fel neki, hogy csurom víz. Tél van. Hideg. A szoba is hideg. Az egész világ hideg. Elgondolkodott, hogy mekkora fless lenne tekerni egy blantot, kiülni a lépcsőre a kutya mellé, és elszívni a mínusz 6 fokban. Még nem is volt embertől elrugaszkodott ötlet. Alig fagyott. De végül ottmaradt. Az előző álom kissé megviselte labilis idegrendszerét. Próbált visszaaludni, de nem ment.
Bekapcsolta a tévét. Az alapértelmezett egyes csatorna sípolása cseppet sem halk jajgatást váltott ki belőle. Tisztára, mint egy Hiccskokk filmben. Kapcsol. Következő. Következő. Kö... Végre valami. Ingatlanpanama. Finanszírozási problémák. Megtalálták harmadik Ramszesz sírját. Baj van a világgal. Inkább visszafekszik aludni.
Belegondolt, hogy nem is akkora tragédia, ha két nigger véresre bassza hátulról, ilyen még úgyse volt. Pont a minap mondta neki valami hülye, hogy az álom arra való, hogy olyanokat éljünk át benne, amit az életben nem szeretnénk vagy nem tudunk. Vagy ki tudja.
Van az a sztori, mikor egy kedves ukrán házaspár meghívta a szomszédot egy kis vacsira. Előtte, közben meg utána is csúszott le kis vodka, aztán valamin egymásnak estek. Előbb csak szóban, aztán mire a szomszéd nem volt hajlandó igazat adni vendéglátóinak, késsel is. Szegény Alekszander Novikov. Mikor a tizennegyedik szúrást kapta a gerincébe, talán még akkor sem sejtette, milyen nyomorúságos sors vár a testére. Szóval kivéreztették, aztán a fejükhöz kaptak, valahogy így:
- Te Okszana. Micsinájjunk most?
- Öööö, együk meg, Eduárd.
És lőn. Szétcincálták a húsát, a jó asszonyka összerittyentett belőle egy ínyencpörköltöt, közben a férje, a galamblelkű Eduárd befejezte a művet, a többletet bepakolta a fagyóba, a test többi részét bedobta a szennyvízaknába.
Az író most elvesztette a fonalat. Megint. Mostanában mindig. Bassza meg.
A tudatmódosító szereket használó fiatalok száma tizenöt év alatt megötszöröződött.
2010.11.21. 13:03
Ócska közhelyek
Van olyan, hogy egyszerűen nem tudsz utálni valakit. Még akkor sem, ha ellene szól az emberiség összes bűne. Rossz ember. Hazudik, kihasznál, hátbaköp, és te mégis szereted.
Van, hogy a legjobbad sem elég semmire, hiába adod azt, aminél jobbat nem tudsz. Kész. Vége. Az se elég. Néha nem tudsz elég jó lenni, máskor meg túl jó vagy. Embere válogatja.
Van, hogy elveszted a fonalat, de azért írsz, mindegy, hogy miről, csak legyen valami. Mint én most.
2010.11.20. 10:15
Visszakézből
Köcsök bloggerek. Verik a faszukat. Reggel. Éjjel. Meg este is. Csak hogy idézzek is. Klasszikusoktól csak pontosan, vagy sehogy. Bár ez is ferdítés, mert tuti, hogy eredetileg nem így hangzott, hanem valami latin gágogás lehetett helyette. Nem baj. A lényeg, hogy mostanában divat lett szidni a bloggereket. Mert fasszopók. Mert tudnak írni, mi meg nem. Mert bloggerek. Mert nem is magyar szóval írják a nevüket. Nem hunok. Nem szittyák. A levest se kanállal eszik, hanem lyukas salátakanállal, hogy kifolyjon belőle a téma, mert az úgy menő. Kurva menők vagyunk, hajunkról csepeg a zsír, izmosak vagyunk papíron és bájtokban, és szavakba nyomott szarunkat okádjuk a művelt nép elé.
De egy bloggernek is lehetnek érzései. Még egy nyújorki bloggernek is. Aki még az Éblötonhoz is ért. Én meg nem értek. Pedig (hallod?) annyira kreatív vagyok, hogy a gatya lecsúszik rólam. Mint tehénen a gatya. Vagy mint szódás a lovát. Miszter lova lova. Mert egy bloggernek is vannak érzései, pedig nem menetel júniusban pírszinggel az Andrássyn, hogy verje a faszát a pórnép előtt, nem gecizik bele a haverja ágyába, nem dugja fel a fogkeféjét az ánuszába, csak csendben ül a sarokban, írja ezt a fost, és lágyan-halkan elpusztítja az agysejtjeit.
Pedig sok ötletem lenne az életben. Fejemben alkotok zenéket is. Szemérmetes, szerelmes, rikító progresszíveket. De nem tudom őket megvalósítani, pedig gecire de eredeti lenne az is. Nem értek a modern technikához. Nem értem a modern művészetet.
2010.11.14. 21:11
Téma
Pitty. Putty. Adja a téma. Hallgatom közben a linkelt zenét. Neked is adja, mi?
Anyáááááád, közben találtam még jobbat:
Utolsó kommentek