Geszti Péter számának címét merészkedtem kifordítani. Szóval itt a húsvét, jön a csokit sosem látott kakaós tejbevonómassza-nyuszika, hóna alatt egy báránnyal meg egy csibével (ki tudja, mit keresnek ott...), a Krasznaja Moszkva-sztájl locsólópacsuli, meg a nyűg. Utálom a húsvétot. Nem látom értelmét az ezeréves, ócska, szarrá koptatott vallásos ünnepeket általánosan ünnepelni. Főleg úgy nem, hogy eleve nem tudom hová tenni azt a sztorit, hogy mikor a keresztrefeszített Jézust betették abba a penészes lyukba, otthagyták, aztán elégördítettek egy nagy követ. Ezek után logikusan következett, hogy a halott, kivéreztetett ember felkel, és elmegy onnan. És lőn! Tök logikus.

Na ezt kell ünnepelni minden évben. Komolyan nem értem: vajon az emberi butaság, vagy a hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás az oka annak, hogy az emberek döntő többsége még mindig nemhogy hiszi, de egyenesen az életére esküdne, hogy létezik egy felsőbb erő, aki végigkíséri az életünket, tanácsokkal lát el, megkínál cigivel, és a végén magához hív. Vicc az egész.

Hétvégén nem megyek haza. Itt fogok maradni egyedül a koleszban. Ezt már akkor elhatároztam, amikor megláttam a naptárban, mikor lesz húsvét. Jobb itt. Egyszerűen jobb. Ha hazamennék, meg kellene locsolni anyámat, öcsémet, a kutyát, meg aki sorba jön. Így ezt kipipálhatom. Asszem aludni fogok hétvégén. Vagy napozok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.