Nem álmodozom. Két lábbal járok a földön. Tudom, minek mennyi a realitásalapja, és ahhoz tartom magam. A múlt nem jön vissza, a jövő... blablabla. Jó néha zagyválni. Valóban.

-Te még hiszel az álmoknak? Hát nem látod, hogy becsapnak?

Ezt az idézetet valami harmadik kategóriás könyvben olvastam. Akkor is jónak tűnt, ma meg különösen (ebben a nehéz gazdasági helyzetben... ccccccccch... ne szórakozzon már...). Múltkor jött velem szemben egy volt tanárom a lépcsőn. Köszöntem. Ő nem. Így megy ez. Na mindegy.

Counting down the days...

készíccsétek!

November huszonegy.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.