2009.11.30. 00:14
Esti filozófia
Holnap számvitel. Ó, jó számvitel. 30-ból 20 pontot kell összeszednem, hogy megmeneküljek a szóbeli vizsgától. Ha nem sikerül - amire azért megvan az esély - találkozunk a vizsgaidőszakban, ahol lehet bármi. Tavaly makróból se tudtam semmit, az uv ponthatárt éppen elcsíptem, a vizsgán meg négyesem lett... Lehet, hogy jobb lenne, ha vizsgáznom kéne. Akkor összeszedném magam és kitekerném négyesre ugyanazt az anyagot, amit most még kettesre sem tudok. Egyébként ebből nem szégyen megbukni, főleg nem nekem, akinek a tanár tessék-lássék adta le az anyagot, amolyan majd megtanulja, ha akarja alapon. Na mindegy.
Jó kis hét lesz.
2009.11.16. 22:00
Olyan kevés kell csak...
Odament a pulthoz, kért egy sört. Nem, inkább kettőt. Szokás szerint rossz kedve volt, és jóllehet, két sör sokat nem segít rajta, ha talál a kocsmában valami ismerőst, rögtön meg tudja hívni őt egy sörre. Nem mintha tartozna bárkinek is (a tartozását mindig kínosan pontosan kiegyenlítette, nem bírta volna elviselni, ha szégyenfolt kerül a nevére egy piti tartozás miatt), nem is azért, mert megengedhette magának (éjjeli portásként minimálbérért dolgozott), csak mert jószívű volt.
Körbement egyszer. Nem is, inkább kétszer. Nem talált semmi ismerőst, pedig neki mindegy lenne, hogy jóban van-e az illetővel vagy éppen nem. Bár Lacival igazán nem lehetett rosszban lenni. Tipikus áldottjóember. Szíve szerint egy ismeretlennel is beszélgetésbe kezdett volna, még egy sörre is meghívna bárkit - nem, inkább kettőre -, de sosem volt az a kezdeményező típus. Szerette az emberek társaságát, mégis mindig egyedül érezte magát. Leült egy asztalhoz, a háttérben mindenféle zajok, tréfás-lila, bor-színű, talán néma-szürke is, a pult mögötti hangszóróból a Neoton Família Latin szerenádja csengett halkan, a különteremből meg biliárdgolyók csattogása hallatszott át.
Jön egy alkesz, de nem is, inkább kettő, szó nélkül leülnek, Laci köszön, amazok biccentenek, és emberünk már gondolja is, hogy megkínálja őket sörrel, de nincsen neki kettő, csak egy, mert az övébe már beleivott, úgyhogy elnézést kér, és elsiet a pulthoz, kér mégegy sört, nem is, inkább kettőt, az egyiket magának, a másikat meg a két munkásoverallos-nyakigsáros jöttmentnek. Siet vissza a sarokba, az eldugott asztalhoz, a két senki sehol. Sóhajt egyet Laci, de nem is egyet, inkább kettőt, és elszomorodik amiatt, hogy ott ül egyedül három és kétharmad sörrel, és megint be fog baszni, mint minden rendes napon, mert megint üres a gyomra, és mert még mindig alkoholista, pedig még csak huszonnégy éves, de a faipari szakmunkás végzettségével sehova nem kell. Úgy döntött, nem szomorkodik többé, mert mulassunk!, gondolt egyet (de nem is, inkább kettőt), felállt, megitta a kétharmad sörét, aztán komótosan megindult a pult felé, az ötvenes, leharcolt pultosnőnek bemondta a tételt, mindenféle zsebeiből összekotort aprópénzekből nagyjából kitelte a sör árát, többé-kevésbé a teljes árat fizette (de neki ezt is elnézik, mert törzsvendég, és mert olyan jó ember...), és szíve megtelt régen érzett melegséggel amiatt érzett büszkesége felett, hogy neki ennyi is elég a boldogsághoz. Visszament az asztalhoz, elszámolta a napi adagot, közben a hangszóróból már Somló Tamás énekelte búsan: Olyan szépek voltunk...
2009.11.16. 21:46
Befejezetlen
Állsz kinn a sarkon, köd és hideg szél leng körül, a lámpák már felgyúltak, kezd sötétedni. A hegy csúcsát még látod, amint rátelepedik az esti lehűlés első jele, a sűrű felhő. Vacogsz, mert alig van rajtad ruha. Nem gondolkodtál előre, jó szokásod szerint. Az előrelátás képessége sosem volt erősséged. Mikor elindultál otthonról, még sütött a nap - s bár november van, az idő inkább őszies, mint télies, tizenfokos nappalok vannak -, és akkor még elég volt egy vékony póló meg egy vékony kabát, plusz a sietős út okán a testedet eleve megtöltő melegség.
Állsz kinn az utcasarkon, azon elmélkedsz, hogy jobb lett volna előre félni attól, amiről nem tehettél, hogy megtörtént. Hazugságok veszélyes hálójába gabalyodtak az igazak, bemocskolták magukat a tiszta lelkűek, és becstelenné váltak az egykor becsületesek -mindezt apró, pillanatnyi örömet adó sekélyes boldogságért. Szomorú vagy, hogy nem tudtál tenni a megmásíthatatlan ellen, és dühös vagy - magadra. Mert előtted volt a lehetőség, a rengeteg kínálkozó alkalom a jobbra, a jóra. Végül nem sikerült döntened, és kifutottál az időből.
Állsz ott az utcán, emberek jönnek-mennek, boldogok, tele van a hasuk és nem fáznak. Te meg nem érted, hol rontottad el. Miért jár neked csak a balsors, másnak miért nem?
Csak állsz ott, és nem szeretnél gondolni semmire, mert az kényelmes.
Szólj hozzá!
Címkék: befejezetlen
2009.11.07. 21:48
Minden szép
A Csillag születik nézése közben egészen filozofikus állapotba kerültem. Vagyis nem közben, mert ez a rendkívül sztréndzs sztori odakint esett meg velem, ahol hideg van, és esik az eső, és köd van, és én ezt utálom. Eszembe jutott, milyen volt a nyár, a szeptemberi meleg idő, amikor lubickoltunk a napsütötte meleg levegőben, mint a pajkos aranyhal a fűtött akváriumban. Kint ültünk a koli előtt, tenyerem nedves volt az izzadtságtól, homlokom gyöngyözött, és minden tökéletes volt.
Lassú számokat hallgatok, és olyan szépek, olyan jók, és olyan boldog vagyok, mintha most is sütne a nap, és kinn feküdnék a lépcsőn, semmire sem gondolva, csak lenni a semmiben, élvezni, hogy szép az idő, nem tudomást véve arról, hogy mindez elmúlik, mint minden évben, nem marad utána semmi, csak az emléke, hogy ilyen is volt valamikor, és talán sosem lesz újra.
Utolsó kommentek